Demokrácia
Kövendy Katalin: Szembenézés, önvizsgálat, feldolgozás – félrenézés, elhessentés, torzítás

„Az apák bűneiért nem kell a gyerekeiknek fizetni. Ez helyes. De az, hogy ezért a gyermeknek kijáró bűntelenségért az apák szégyenteljes bűneit is elhallgassuk, vagy letagadjuk, vagy bagatellizáljuk – ez nem előre vivő, nem békét, nem megbékélést, nem megbocsátást teremtő, nem etikus, nem erkölcsös, nem megengedhető dolog. Nincs újabb húsz évünk a történelem és a valóság, a múlt és a jelen eltorzítására.”
Helyi Közösségek Világfa Szövetsége: Részvételre felkészülni!
A világ afelé halad, hogy a képviseleti demokráciában csalódott emberek sorra kikényszerítik közvetlen beleszólásukat politikai döntésekbe. Ezt részvételi demokrácia néven illetik. Magyarországon is fordulat rajzolódik ki, hiszen ezen úton jár jó néhány önkormányzatunk, mégpedig nem is akárhogy. Február 15-én 18 órától előadást tart az esztergomi kultúrházban Hamvas Gábor, a Helyi Közösségek Világfa Szövetségétől.Helyi közösségek Világfa Szövetsége találkozó (Solymár, 2010. január 23.)
A találkozó célja, hogy az országban elindított részvételi demokrácia kezdeményezések egymással megismerkedjenek, tapasztalataikat megosszák és a továbbfejlődés lehetőségeit megkeressék.Béládi Olívia: A rendszerváltás két évtizede – konferencia beszámoló II.
Immár békésebb vizekre evezve a tudósítás második részében az elmúlt húsz évet a politika és az államberendezkedés szempontjából áttekintő előadásokat foglalom össze: főként politológusok gondolatai következnek tehát.Béládi Olívia: A rendszerváltás két évtizede – konferencia beszámoló I.
2009. október 8-án 9 órától a Várban, az MTA Jakobinus termében zajlott az MTA Politikatudományi Intézetének a szervezésében az a konferencia, melyen hazánk vezető politológusai, szociológusai és gazdaságtörténészei kísérelték meg összefoglalni az 1989-hez vezető és az azóta megtett utat. Az összkép korántsem volt szívderítő: nem ezt, nem így akartuk, és most nagy a baj. A 15 előadás majd’ mindegyike pontos diagnózist és magyarázatot adott kialakult hazai helyzetre, meggyőző megoldási javaslatokat viszont alig hallhattunk.Hankiss Elemér: Igazságtalan ország? - Reménytelenség és remény
Egy társadalmi berendezkedés igazságossága, illetve igazságtalansága három tényezőn múlik.
- Azon, hogy a különböző társadalmi rétegek, csoportok milyen mértékben részesülnek a megtermelt javakból (jövedelem, vagyon, közszolgáltatások és privilégiumok formájában).
- Azon, hogy az elosztásrend igazságtalanságait milyen eszközökkel és milyen mértékben korrigálja az „állam”.
- És azon, hogy milyen mértékben korrigálja ugyanezt maga a társadalom.
Péterfi Ferenc: Szomszédsági önkéntes hálóztat szervezése (videóval)
Péterfi Ferenc közösségfejlesztő, a Magyar Művelődési Intézet osztályvezetője a budapesti 11. kerületben létrehozott 60+ Szomszédsági Önkéntes Hálózat működését és a hasonló kezdeményezésekben rejlő hatalmas lehetőségeket mutatta be.A lakosság bevonása a metróépítés tervezésébe Koppenhágában (videóajánló)
"A metrótársaság megváltoztatta a terveit, mert jó ötleteket kapott a lakosságtól…"
VITAINDÍTÓ - Béládi László: Velünk és bennünk – A kádárizmus
A kádárizmus még most is velünk van, és az abból fakadó meghatározottságok bennünk élnek. Magunkkal hurcoljuk múltunk örökségét, nem vetkőztük le a múltban ránk aggatott vagy önszántunkból magunkra szedett szellemi-intellektuális, valamint erkölcsi-érzelmi köpönyegeket.Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!
Az Európa Tanács módszerén alapuló Példát átadó gyakorlatok pályázatán, a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program döntőjében, a lakóhelyhez kötődés erősítése témakörben elismerő oklevélben részesült CSR Hungary 2008 Díj Különdíjas Felelősen a Közösségért! Felelősen Fehérvárért! elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programja 2008-ban indult útjára.
Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet.... 

.jpg)

.jpg)





.png)








