Kőszeg

Jean Monnet Kiválósági Központ lett a kőszegi Európa Ház

Miszlivetz Ferenc, Bogyai Katalin, Schöfplin György

Jean Monnet Kiválósági Központ címet nyert el a kőszegi Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézet (ISES) Alapítvány - jelentette be a kőszegi Európa Házban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Miszlivetz Ferenc, az intézet igazgatója, az Új Reformkor mozgalom egyik alapítója.

Olvasói levél egy kőszegi kerekasztal beszélgetés kapcsán

Kedves Béla! Olvastam az Új Reformkor honlapján „Fenntartható szellemi örökség? – avagy egy kerekasztal tanulságai” című cikkedet. Voltak benne olyan részek, amivel egyet tudok érteni, voltak amivel nem egészen, és voltak olyan – számomra lényeges következtetések - amiket hiányoltam.

Bakó Béla: Fenntartható szellemi örökség? – avagy egy kerekasztal tanulságai

Feléleszthetőek-e, fenntarthatóak-e azok az agorák, melyek Széchenyi Nemzeti Kaszinójának örökébe tudnak lépni, és bázisul szolgálhatnak a civil nyilvánosság tereinek. Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat a 2009. november 6-án Kőszegen megrendezésre került kerekasztal beszélgetés, melynek „eredményei” hármas prizma – a gazdasági fenntarthatóság, az emberi erőforrás és a kommunikáció – mentén ragadható meg.

Bemutatkozik a Kőszegi Művészeti Egyesület

A Kőszegi Művészeti Egyesület 2005-ben azzal a céllal alakult, hogy a város, a régió, de ezen túl is a művészeti közélet meghatározó szereplője legyen. Fő tevékenységi területe a képzőművészet (festészet, szobrászat, iparművészet), de kötődik a zenéhez és az irodalomhoz is, így a kiállításokon kívül kisebb koncertek, olvasóestek szervezésével is foglalkozik. Az egyesület célja a helyi és környékbeli művészek támogatása, bemutatkozásuk elősegítése.

Fő projektjeink

Kiadványaink

Hankiss Elemér - Heltai Péter: Te rongyos élet....  Életcélok és életstratégiák a mai Magyarországon Savaria University Press, 2010. Borító Tartalomjegyzék Interjú



Bakó Béla: Új polgári kaszinó - Hagyományos polgári szerveződés, mint a társadalom fejlődésének lehetséges iránya. Szombathely, Savaria University Press, 2009. Borító Megrendelő

Hankiss Elemér: Csapdák és egerek. Magyarország 2009-ben... és tovább.
Budapest: Menedzserkiadó - Médiavilág -- Figyelő, 2009. Borító

Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Magyarország le is út, fel is út. Mi lenne, ha máról holnapra eltűnne? Budapest: Médiavilág. 2008.


 


Hankiss Elemér és Heltai Péter (szerk.): Münchhausen báró kerestetik. Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal? Budapest: Médiavilág. 2009.

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Válság – világredszerszemléletben. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

Miszlivetz Ferenc (szerk.): Eredeti válságfelhalmozás. Szombathely: Savaria University Press. Borító Megrendelő Tartalom

A Program vezetője Kullmann Ádám

A Program vezetője Huszti Levente

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Ujreformkor.hu hírlevél

Értesüljön a honlap eseményeiről!

Partnereink

Tisztességes vállalkozás mozgalom az Új Reformkor mozgalom együttműködő partnere